|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. január 31. ] |
Óvodásoknak indított rajzversenyt tavaly ősszel a Vasas Könyvtár. Petőfi Sándor Arany Lacinak című verses meséjét hallgatták meg a nagycsoportosok, majd lerajzolták azt, ami az ő képzeletükben a költemény nyomán született. Decemberben volt a hivatalos eredményhirdetés (minden résztvevő kapott könyvjutalmat). Január 19-én a közösségi oldal látogatóit kérjük, hogy válasszák ki a kedvenc rajzukat. Az összes alkotás megtekinthető az aznapi posztban. A nagy érdeklődést kiváltó szavazás január 26-én éjfélkor zárult. Debreczeni Ráhel kapta a legtöbb lájkot. Az ő rajza a borítókép.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. január 25. 19:00 ] |
SZÉP ERNŐ regény-, dráma és újságíró hatvanéves volt, amikor 1944-ben behívták munkaszolgálatra. Addigra kiköltöztették a margitszigeti szállóból, ahol 33 évig élt, és a pozsonyi út egyik csillagos házába internálták. A svéd nagykövetség mentelmi útlevelének köszönhetően három hét után elengedték, de addig testközelből tapasztalta meg a nácizmus embertelenségét. EMBERSZAG című visszaemlékezésében beszámol a hosszú menetelésekről, a stadionokban, téglagyárban töltött éjszakákról, arról, hogy sorstársaival együtt sáncot ásni hurcolták, éheztették, kínozták, megalázták. A folytatáshoz kattintson lejjebb a "következő"-re,
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. december 15. ] |
Novemberben tette közzé a könyvtár a Szűz utcai nagycsoportos óvodásoknak szóló felhívást a rajzversenyre, a következő szöveggel: Rajzversenyre hívunk titeket. Az óvó nénik segítségével megismeritek Petőfi Sándor verses meséjét. Az a címe, hogy Arany Lacinak. Képzeljétek, Petőfi Sándor 200 éve született és ezt a mesét egy költő barátja kisfiának írta. A folytatáshoz kattintson lejjebb a "következő"-re,
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. decembner 1-14-ig ] |
Csaknem háromezer duplum könyv várta, hogy akár ötven-százforintos árért cserébe meleg családi otthonba költözzön az ünnepekre a Vasas Könyvtár raktári polcairól. Örömünkre a közel ötven megrendelőnek köszönhetően sok-sok könyv új gazdára talált. Voltak kedvencek, amelyek az első napokban elkeltek, és a később jelentkezőknek már nem jutott belőlük példány. Az a néhány vásárló, aki decemberben nem tudott eljönni az igényelt kötetekért, január 3-ától keddenként 15-18, csütörtökönként 10-13 óráig átveheti azokat a VIII. kerület Magdolna utca 5-7-ben. A Facebook-esemény linkje https://www.facebook.com/events/5582014828520095/
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. november 29. 19 óra ] |
Drámai szerelmi négyszöget tár fel Nyáry Krisztián darabja. Egy 30-as évei közepén járó, önpusztító, zsenitudatú és valóban zseniális férfi, egy negyvenes nagyvilági dáma, akit gyötör szépsége lassú elmúlása, egy frissen elvált életvidám huszonéves nő, aki mindnyájukat túléli és egy éretlen kamaszlány, aki időközben válik felnőtt úri kisasszonnyá. Ady Endrét Nagy Sándor, Lédát Botos Éva, Zsukát Kakasy Dóra, Csinszkát Kelemen Hanna alakítja. Rendező és zeneszerző Horgas Ádám. A programra regisztrált olvasók térítésmentesen nézhették meg a film-színjátékot.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. november 17. 18 óra ] |
Norvégiában él. Mestersége: magyar író. Kenyerét rászorulók gondozásából keresi a fjordok országában, pedig egy ELTÉ-n és egy Sorbonne-on szerzett diploma pihen a fiókjában. Házi segítségnyújtás mellett többnyire hajnalban írta Észak-trilógiáját: Boldog Észak, Megint hazavárunk, Takarító férfi. Vagyis az a távoli vidék tette regényíróvá.
Távozásáról, beilleszkedéséről, családja új lakóhelyéről és életrajzi ihletésű, de A folytatáshoz kattintson lejjebb a "Következő"-re.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. november 8. 18:00 ] |
Ritka alkalom részesei lehettek, akik megtöltötték a Vasas Székház közösségi terét, mert Koncz Zsuzsát nem az Aréna nézőteréről távolról láthatták, hanem szemtől szembe találkozhattak vele egy klubteremben. Nem dalban szólt a közönséghez a Vasas Könyvtár rendezvényén, hanem prózában. A beszélgetést a művésznő életrajzi könyve inspirálta. Az esemény apropóját a Kossuth-díjas énekes közelmúltban megjelent Te szeress legalább című remix albuma adta. A zenei újraszerkesztés jóvoltából Koncz Zsuzsa korabeli hangjának felhasználásával új hangszereléssel csendülnek fel régi kedvenc dallamok, A folytatáshoz kattintson lejjebb a "következő"-re.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. október 12. ] |
A Madách Színházzal kötött könyvtári megállapodás értelmében a programra regisztrált olvasók térítésmentesen nézhették meg a Madách SzinpadOn A két egyetlen – Karinthy Frigyes nagy szerelmei című online film-színjátékot. Karinthyt Fekete Ernő, Böhm Arankát Jordán Adél, Bogát Fekete Réka Thália alakítja. A forgatókönyvet Fráter Zoltán írta.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. május 5. ] |
Gryllus Vilmos tartott szabadtéri koncertet a Vasas Könyvtár megbízásából a Szűz utcai óvodásoknak. A kedvelt előadót közös énekléssel köszöntötték az óvoda udvarára sereglett kis-, középsős és nagycsoportosok, meg a szülők, akik talán maguk is Gryllus-dalokon nevelkedtek. De kinyíltak a környező házak ablakai is, onnan is hallgatóztak jó páran. A dalszerző műsorában a tőle megszokott tréfás, A folytatásért kattintson lejjebb a "következő"-re
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. május 4. ] |
A múlt ősszel szervezett Éljen a Grund! elnevezésű irodalmi séta után sokunknak hiányérzete támadt, mert a Füvészkertbe nem ment el a csapat. Csak a szép tavaszi idő beköszöntére vártunk, hogy megszervezzük a látogatást a város házrengetegében oázisnak számító Füvészkertbe. Elindult a megengedett maximális létszámban szerveződött csapat, hogy a rendelkezésére álló bő két óra alatt bejárja a virágzó kerteket, a rózsaligetet, a lombhullató fák rengetegét, ,a trópusi és bambuszerdőt, valamint a „törpék” világát.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. május 3-16-ig ] |
Duplum példányaiból, többnyire szépirodalmi művekből rendezett kéthetes kedvezményes online tavaszi könyvvásárt
a Vasas Könyvtár 2022. május
3-16-ig . Az eseményt a járvány idején bevezetett és jól bevált online
formában rendezte meg az intézmény. Az érdeklődés továbbra sem lanyhult a listába vett több mint ezer könyv iránt.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2022. április 14. FB-n máig ] |
Esterházy Péter születésnapját idén úgy ünnepeltük, hogy a Szentkirályi utcában nemrég megnyílt Esterházy Péter és Gitta Könyvtárból jelentkezett felvételről a Vasas Könyvtár „stábja”. A Kossuth-díjas író és felesége dedikált könyvek hosszú sorát rejtő, összesen 12 ezer kötetes könyvtárát a család az Evangélikus Országos Gyűjteménynek adományozta. A folytatásért kattintson a cím mellett a "Tovább+-ra, aztán a "következő"-re |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
VASAS KÖZPONTI KÖNYVTÁR ALAPÍTVÁNY
1086 Budapest, Magdolna u. 5-7.
Telefon: (+36) 1 313-6250 | E-mail: konyvtar@vasasok.hu
Nyitva tartás: hétfő, szerda 12.00-18.00 óráig | kedd, csütörtök: 9.00-17.00 óráig. |
|
|
|
|
|
|