|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2018. február 15. ] |
Könyvlista kerül a kölcsönző térbe azokról a kötetekről, amelyeket a februárban vendégségbe hívott Spiró György ajánl elolvasásra. Nagy sikert arat ugyanis a tagság körében az író ittjártakor javasolt, kevéssé ismert Móricz-, illetve Jókai-regény. A HVG újságírójával, Murányi Gáborral folytatott beszélgetésben persze a Spiró-életműről esett a legtöbb szó, mindenekelőtt az új, hamis idillel záruló Kőbéka című szatíráról. Az író beszélt Kertész Imréhez fűződő barátságáról, és azt is elárulta, hogy Messiások című regényét tartja a legfontosabb prózai alkotásának.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2018. január 30. ] |
A városi túra a Rózsák terén magasodó Szent Erzsébet templomban kezdődött, amelynek üvegablakait Róth Miksa tervezte, igaz, ezeket a második világháború után rekonstruálni kellett. Pár utcasaroknyira innen, a mozaikmesterséget Velencében elsajátító művész egykori lakóházában és műhelyben berendezett kiállítás színpompás üvegfestményeiben nem csak gyönyörködni lehetett. Azokról és a tehetséges családról hosszan mesélt Fényi Tibor múzeumvezető. A korabeli miliőt az emlékház emeletén Róth Miksa bútoraival berendezett emlékszobák idézik meg.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. december 14. ] |
Hamar átvették a szót a költőtől a szomszédos Szúz utcában működő Százszorszép óvoda nagycsoportosai. Nemcsak kérdeztek: hogyan lesz valaki költő, milyen volt kislányként a Négyeshatos címen gyermekverseit saját kézírásával és illusztrációival közzétevő könyv szerzője, és vajon anyuka-e, hanem fújták a címadó verset is. A 18 tojás című játékos költeményt pedig soronként más-más óvodás mondta el. Az ötvenfős kis közönség tíz tagja a program előtt megismerkedett a könyvtárral. Néhányan kölcsönöztek is.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. december 12. ] |
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc történetét meséli újra új könyvében, a tőle megszokott stílusban. A pódiumbeszélgetésen a Fölébredett a föld című kötet születési körülményeire is kitért. A korszakban fogalmazott több száz levelet olvasott végig, míg kiválasztotta a nyomtatásban megjelenőket. A történelmi személyiségek magánlevelei mellett az átlagemberek örömeit, fájdalmait is bemutatja. Ahogy korábban az irodalomtörténetet szerettette meg a közönség széles rétegeivel, úgy most 1848-49 krónikáját teszi átélhetővé az író, aki főállásban a Líra Könyv Zrt. kreatív igazgatója.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. október 24. ] |
Az 1956-os forradalom és szabadságharc mártír miniszterelnökének Orsó utca 43. szám alatti egykori lakóházába látogattak a múzeumbarátok. Az emléktáblánál és a mellszobornál még ott virítottak az előző napi koszorúzás virágai. A Kozma Lajos tervezte Bauhaus épület interaktív kiállítását ifjabb Rajk László rendezte. A kis számban megmaradt relikviák mellett korabeli berendezési tárgyakat helyezett el a térben, a nem pótolható hajdani szobabelsőt gipszmásolatokkal idézi meg.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. szeptember 28. ] |
SZÍNARANY címmel egyórás VERSSZÍNHÁZI produkcióval tisztelegett a könyvtár Arany János születésének kétszázadik évfordulója előtt. Az előadás keretében – Zsolnai Júlia, Kertész Péter és Téri Sándor színművészek tolmácsolásában, Zsolnai Gábor szerkesztésében – az Epilógus éppúgy felcsendült, mint balladák, az Őszikék egy-egy darabja vagy a Kapcsos könyv részletei. A zenei aláfestés Györffy Gergely zeneszerző-hegedűművészt dicsérte.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. június 29. ] |
A Józsefvárosban élő, itt ragadt és ide sodródott emberek: őslakos
magyarok és cigányok, mellettük törökök, vietnámiak, cserediákok, öreg
forradalmárok, háborús menekültek, gengszterek portréja rajzolódik ki Pál
Dániel Levente Az Úr Nyolcadik kerülete című könyvéből, amelynek hátteréről, az
anyaggyűjtés körülményeiről kérdezte a szerzőt Auth Magda, az Öttől hétig az
5-7-ben sorozat házigazdája.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. június 28. ] |
Tévéfilmet
szinkronizálhatott, híradó bemondójaként szerepelhetett, ráadásul a TV-macival
és Süsüvel pózolhatott virtuális fotón, akinek volt még ideje, maradt ereje
erre is, miután végigjárta az időben akár egy évszázadra is visszatekintő, a
rádió hőskorával kezdődő, és minden kiállítási tárgyhoz hang-vagy video-anyagot
kínáló tárlatot. Sokan sokáig maradtak.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. június 7. ] |
A Városligetben Vajdahunyad vára tornyait mászta meg a múzeumbarát kör és a hozzá csatlakozottak csapata. A séta során az Ostromfolyosót elhagyva a várkapu tetejéről madártávlatból
látszik a várudvar és a Városliget. A segesvári óratorony alapján mintázott
Apostolok tornyába százötven lépcső vezet fel, amelyeket évtizedeken át csak a muzeológusok koptattak, pedig odafent csodás budapesti
körpanoráma tárul a néző elé, a Gellért-hegy a Citadella, a Budai vár és a Parlament sziluettje.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. április 27. ] |
Különleges József
Attila-estet állított össze két előadóművész, Auth Magda és Mohai Gábor,
valamint Györffy Gergely hegedűművész a könyvtár Öttől hétig az 5–7-ben sorozata
számára. A program rendkívüliségét az adta, hogy az egyórás irodalmi műsorban a
költő versei és az asszonyihoz címzett, illetve a szerelmei által neki írt
levelek felelgettek egymásnak. Ráadásként a Józsefvárosi Önkormányzat alpolgármestere,
az előadáson megjelent Sántha Péterné egy részletet szavalt el József Attila
Április 11. című költeményéből.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. március 27. ] |
Mitől fekete a hévízi iszap? Hogy tett csodát a
tó? Milyen lesz a húsz év múlva ez világörökség-várományos terület? Mindezekről
és a gyógyvízen alapuló orvoslásról beszélt Auth Magda kérdései nyomán a helyi
kezeléseket jól ismerő doktornő, dr. Bergmann Annamária, a Hévízi gyógymódok
című könyv szerzője.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2017. február 28. ] |
A nemzeti
könyvkincset a kultúra érdekeit szem előtt tartó felvilágosult
mágnás, gróf Széchényi Ferenc országszerte és külföldön is felkutatta,
gyűjteménnyé egyesítette, majd az 1802. november 25-én kelt alapító okmányban
közhasználatra bocsátotta. A neki köszönhetően létező, immár a nevét viselő Országos
Széchényi Könyvtárba látogattunk a múzeumbarátokkal. Vezető kalauzolta végig a csoportot
a Budavári Palota impozáns, a tűz- és vagyonbiztonságra is ügyelő F épületében,
és mesélt az itt működő nemzeti bibliotéka több mint kétszáz éves történetéről.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
VASAS KÖZPONTI KÖNYVTÁR ALAPÍTVÁNY
1086 Budapest, Magdolna u. 5-7.
Telefon: (+36) 1 313-6250 | E-mail: konyvtar@vasasok.hu
Nyitva tartás: hétfő, szerda 12.00-18.00 óráig | kedd, csütörtök: 9.00-17.00 óráig. |
|
|
|
|
|
|