|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. november 23. 17 óra ] |
A főváros 150. születésnapjára készült Budapest Nagyregényről első kézből kapott információt Szvoren Edina írótól a pódiumbeszélgetés közönsége. Ez a mű a főváros 23 kerületének legendáiból szövődik, és néhány nappal a találkozó előtt jelent meg. Mindegyik fejezet az adott kerülethez valamiként kötődő író műve. A kerületben lakó Szvoren Edina írta a józsefvárosi fejezetet. A művészeti ágak, mint a zene és az irodalom rokonságáról tapasztalatból tudott mesélni. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában és Gimnáziumban érettségizett, ma pedig ott tanít. E munka mellett születnek hétköznapi helyzetekből kiinduló, aztán pedig meghökkentő fordulatokba torkolló novellái. Ír például az ország legjobb hóhéráról, és arról, hogy valakinek elvész a folytatásért kattintson a "következő"-re
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. október 12. ] |
Megalakulásának 120. évfordulóját időutazó és irodalmi rendezvénnyel ünnepelte a Vasas Könyvtár. Szabadtéren, a H13 udvarán idézte meg a XX. század első éveinek hangulatát, amikor a szakegyeletek gyűjteményéből létrehozták a mai intézmény elődjét. Ezek a csoportok sokat adtak tagjaik képzésére, művelődésére, ha az időjárás engedte, a szabadban is összejöttek, írók, művészek csatlakoztak hozzájuk, nyílt tűzön főztek valamit, már csak a gyülekezésekre árgus szemmel figyelő hatóságok gyanújának eloszlatása végett is. 2023. október 12-én a korabeli megélhetési lehetőségekről, keresetről, ruházkodásról, étkezési szokásokról a folytatáshoz lejjebb kattintson a "Következő"-re
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. június 10. 15:45 ] |
Még csak vártunk rá a programot szervező Budapest 150 Könyvfőváros 2023 könyvheti sátrában, hogy a Vasas Könyvtár beszélgetéssorozatának harmadik triászát (Halász Juditot, Háy Jánost és Závada Pált) a színpadra szólítsák, amikor a művésznőt 10-12 éves lányok szólították meg, és kérték, hogy szelfizhessenek vele. A Hogyan olvasnak az írók, művészek? könyvheti rendezvénysorozatának harmadik alkalmán a következő kérdések vetődltek fel: - Merít ötleteket korábbi olvasmányaiból egy-egy figura megformálásához a folytatáshoz lejjebb kattintson a "Következő"-re
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. június 10. délelőtt 11 ó ] |
Mikor ismerkedett meg a betűkkel és mikor, mitől barátkozott meg az irodalommal a zenész famíliában született Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító, prózaíró és sokáig közszeretetnek örvendő egyetemi tanár. A budapesti Bábszínház színfalai mögött olvasgatott a bábszínész házaspár gyermekeként felnőtt Erdős Virág költő, drámaíró? Gyerekkorától izgalmasnak tartja az írók életrajzi körülményeit Nyáry Krisztián, aki ezekből népszerű posztokat, könyveket ír? Ezek voltak a fő kérdések az Ünnepi Könyvhét Nagyszínpadán azokhoz az alkotókhoz, akik a Hogyan olvasnak az írók, művészek? című beszélgetéssorozat második epizódjában szerepeltek. A folytatáshoz kattintson lejjebb a "következő"-re.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. júnmius 9. 14.30 ] |
A borús, időnként esős időjáráshoz képest sokan érdeklődtek a Hogyan olvasnak az írók, művészek? című eseménysorozat iránt, amelyet az Ünnepi Könyvhétre időzített a Budapest 150 Könyvfőváros 2023. Azon a hétvégén három alkalommal beszélgethettünk a Nagyszínpadon olyan alkotókkal, akik korábban a Magdolna 5-7. író-olvasó találkozók vendégei voltak. Most csak dióhéjban az elhangzottakról, mert nemsokára podcast formájában tesszük közzé a Facebook-oldalon a beszélgetés hanganyagát. A folytatáshoz kattintson lejjebb a "Következő"-re.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. május 25. ] |
Ha Szindbád rendel címmel a Sétaműhely által meghirdetett programra fizetett be a könyvtár. A 25 főben limitált csapatba az irodalombaráti kör tagjai jelentkeztek. A séta megidézte Óbuda századfordulós világát, elárulta, hogy rúgtak ki a hámból, miként mulattak itt száz évvel ezelőtt neves íróink és a hétköznapi emberek. Felfedezhettük az író egykori lakhelyét, kedvenc kávézóját és vendéglőjét, megtudhattuk, mi volt akkoriban az étlapon. Az írói életmű nagyságára is fény derült. Krúdy Gyula regényei mellett a folytatáshoz kattintson lejjebb a "következő"-re.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. május 21. 10-05 óráig ] |
CSALÁDI ÉLMÉNYVASÁRNAPot rendezett május 21-én a Budapest 150 Könyvfőváros 2023 a Margitszigeten. A Kristály Színtérben a Magdolna utcai intézmény is lehetőséget kapott, hogy Vasas Könyvtári Kuckót rendezzen be. Délután felnőtt programok is voltak, de délelőtt 10:00-12:00-ig főként a gyerekeké volt a tér Felolvasást hallgathatnak. Ehhez kerestünk vállalkozó kedvű szülőket, nagyszülőket. A folytatáshoz kattintson lejjebb,a "következő"-re
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. április 18-tól 2023. máj ] |
Kétezernél is több könyv szerepelt azon a listán, amelyből a két hétig tartó könyvvásáron kedvükre válogathatott a szép számú érdeklődő. Duplum példányaiból többnyire szépirodalmi műveket kínált megvételre a Vasas Könyvtár a járvány idején bevezetett és jól bevált online formában. A kötetek ára valóban kedvező volt: 70 és 350 forint között változott a könyv jellegének megfelelően. |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. március 16. 18:00 ] |
A vers megszületése és a vattacukor készítés közötti hasonlóságról is beszélt Nádasdy Ádám ebben a beszélgetésben. Oktatói trükköket, családi történeteket és a másság felvállalásának előnyeit is említette a nyelvész, költő, műfordító. Elmondta többek között, hogy miért nem érzi magát igazán otthonosan Londonban, amely évek óta második lakóhelye. Ha valaki lemaradt az élő eseményről, de szeretné megnézni, az továbbra is elérhető a következő linken: https://www.facebook.com/watch/live/?ref=watch_permalink&v=233967532402960
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. február 22. 19:00 ] |
A beiratkozott olvasók előzetes regisztráció után térítésmentesen fértek hozzá a MadáchSzínpadOn online film-színjátékához, a Móricz Zsigmond szerelmeit feldolgozó Tercett című előadáshoz. „Megszeretek egy rongyos kis fickót, aki alázatos és engedelmes, ott ül a szoknyám mellett s azt ígéri, hogy a fajtájának ezeréves birka-türelmét teríti szőnyegül a lábam elé…” – mondja Holics Janka, az író első felesége Móricz Zsigmondról. A kapcsolat tragédiával végződik, és a Janka féltékenységét kiváltó színésznő, Simonyi Mária lesz a második feleség. Folytatás lejjebb a "következő"re kattintva.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. január 31. ] |
Óvodásoknak indított rajzversenyt tavaly ősszel a Vasas Könyvtár. Petőfi Sándor Arany Lacinak című verses meséjét hallgatták meg a nagycsoportosok, majd lerajzolták azt, ami az ő képzeletükben a költemény nyomán született. Decemberben volt a hivatalos eredményhirdetés (minden résztvevő kapott könyvjutalmat). Január 19-én a közösségi oldal látogatóit kérjük, hogy válasszák ki a kedvenc rajzukat. Az összes alkotás megtekinthető az aznapi posztban. A nagy érdeklődést kiváltó szavazás január 26-én éjfélkor zárult. Debreczeni Ráhel kapta a legtöbb lájkot. Az ő rajza a borítókép.
|
|
|
|
|
|
|
|
 |
|
[ 2023. január 25. 19:00 ] |
SZÉP ERNŐ regény-, dráma és újságíró hatvanéves volt, amikor 1944-ben behívták munkaszolgálatra. Addigra kiköltöztették a margitszigeti szállóból, ahol 33 évig élt, és a pozsonyi út egyik csillagos házába internálták. A svéd nagykövetség mentelmi útlevelének köszönhetően három hét után elengedték, de addig testközelből tapasztalta meg a nácizmus embertelenségét. EMBERSZAG című visszaemlékezésében beszámol a hosszú menetelésekről, a stadionokban, téglagyárban töltött éjszakákról, arról, hogy sorstársaival együtt sáncot ásni hurcolták, éheztették, kínozták, megalázták. A folytatáshoz kattintson lejjebb a "következő"-re,
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
VASAS KÖZPONTI KÖNYVTÁR ALAPÍTVÁNY
1086 Budapest, Magdolna u. 5-7.
Telefon: (+36) 1 313-6250 | E-mail: konyvtar@vasasok.hu
Nyitva tartás: hétfő, szerda 12.00-18.00 óráig | kedd, csütörtök: 9.00-17.00 óráig. |
|
|
|
|
|
|